A Geonames egy ingyenesen hozzáférhető és CC licensz alatt felhasználható földrajzi névi adatbázis. Több Google Maps mashup, térképes adatbázis és cég is használja, olyanok, mint például az ESRI vagy a korábban a blogon is említett Ongmap. Arról viszont nem esett szó, hogy ennek a széles körben használt adatbázisnak a magyarországi része sok helyen hibákat tartalmaz, legtöbbször az adott nevek koordinátáiban (sokszor az egyes városokhoz tartozó infok egyetlen helyre vannak "bedobálva"), a nevek pontosságában, és egyáltalán a létezésükben (vannak évtizedekkel ezelőtt használt nevek, amiket ma már senki sem ismer el, és vannak viszonylag frissebb nevek, városrészek, amik nem kerültek fel a térképre).

Viszont a legnagyobb előnye, hogy wikis rendszerben bárki szerkesztheti! Elég regisztrálni, elolvasni a használati útmutatást, és már hozzá is lehet látni a munkához. Mivel az országunkra vonatkozó rész elég sok bejegyzést tartalmaz (több, mint 23ezret), ezért annyit kérek az olvasóközönségtől, hogy mindenki csak a saját városában, illetve az általa jól ismert területeken "tegyen rendet", és máris egy lépéssel előrébb járunk. Ki tudja, egyszer melyikünk fogja még felhasználni a Geonames szolgáltatásait!

Címkék

foldrajzi nevek , geonames , ongmap

Komment

Eddig 13 komment érkezett

  1. ll:
    2008. 03. 03. 11:02

    A GeoNames jelenleg az egyik, ha nem a legjobb online névtár szerintem, magyar szempontból is. Rengeteg olyan név rajta van, ami máshol nincs fenn: patakok, hegycsúcsok, puszták, rétek, meg minden:) És ráadásul térképen is megmutatja, hol található a hely.
    A hibákat majd kijavítgatjuk pár év alatt:D Tényleg vannak, helyesírásiak, meg mindenféle pontatlanságok. De a névváltozatok jók, ha igazi névváltozatok, akkor az se baj, ha régiek:)

  2. Rumcájsz:
    2008. 03. 04. 16:42

    Regisztráltam.
    De nem pontosan értem, hogy miért Érd város van majd az összes POI-nál megjelölve közigazgatási egységként.

  3. ll:
    2008. 03. 05. 11:20

    Ja, igazad van Rumcájsz, valami hiba van, ez valami újkeletű. Írtam nekik, hogy nézzenek utána.
    A megyei jogú városokat egyébként elég furán kezeli a GeoNames, mivel van ISO 3166-2 (http://en.wikipedia.org/wiki/ISO_3166-2:HU) kódjuk, ezért elsőrendű közigazgatási egységként szerepeltetik.

  4. ll:
    2008. 03. 10. 12:40

    Most már nincs hiba Érddel, minden rendesen Pest megye.

  5. Rumcájsz:
    2008. 03. 10. 16:09

    Mondjuk szerintem ebben az esetben nem Pest megye lenne a helyes, hanem Budapest, de nem kötekszem.

  6. ll:
    2008. 03. 10. 20:43

    Az, amire szerintem gondolsz megjelölésként(?), az annak az elsőrendű közigazgatási egységnek a neve, amihez a település v. a POI tartozik. Így Érdnél jó a Pest megye.
    Amúgy az volt a hiba, h valamiért Érd és Pest megye ugyanazt az adminisztratív egység azonosítót kapta.

  7. Rumcájsz:
    2008. 03. 11. 14:26

    ja, úgy értettem, hogy a budapesti POI-k is Pest megye lettek, Érd esetében valóban jó a Pest. :)

  8. Rumcájsz:
    2008. 03. 19. 22:46

    Nos regisztráltam a fórumra is.
    Ha kértek egy magyar fórumot az admintól, akár folytathatnánk ott a feladatok/tevékenységek megbeszélését.

    Én eddig nekiláttam a XVI. kerületnek és a Budapesti vasútállomásoknak.

  9. NightH:
    2008. 03. 22. 14:11

    Én támogatom a dolgot! Talán kevésbé fontos, de nekiálltam a Börzsöny és a Mátra pontjainak. Most végre láttam hasznát a Google Maps domborzat-térképének! :)

  10. Rumcájsz:
    2008. 04. 18. 12:13

    Készítettem egy fórumot, akinek van kedve szervezetten részt venni a munkában, vagy tapasztalatait megosztani, akkor ide regisztráljon:

    geonames.extra.hu/forum

  11. charlie:
    2008. 07. 03. 11:46

    Azzal mit csinaljon az ember, ami a kozelbe nincs, és mégis ott van?

    Pl. Szombathely kozepere le van rakva egy halom hely (pl. Máriatanya, Műhelytelep), amiket még tőzsgyökeres Szombathelyiként se hallottam soha. Nem tudom ki pakolta oda őket, de mivel egy kupacon van, ezért gondolom a gép automatice rakta le, koordinata hianyaba.

    Azokat nyugadt szivvel toroljem?

  12. NightH:
    2008. 07. 20. 17:55

    charlie: Nézz meg a környékről több térképet is, sokszor ezek régi tanyák, telepek, szállások helyei. Érdemes akár 1-2 öreget is megkérdezni, nem tudják-e hol vannak ezek a helyek. Nem baj, ha ezek is a helyükre kerülnek, sőőőőőőőt, de ha tanácstalan vagy, akkor én speciel személy szerint azt tudom mondani, hogy töröld őket.

  13. charlie:
    2008. 08. 03. 13:49

    nade akkor jon a kérdés, hogy a térkép naprakész legyen (tehát csak azok legyenek rajta bejelolve, amik most jelen pillanatba vannak), vagy az ilyen tanyak-telepulesreszek amik már nincsenek is rajta legyenek.

    Amugy szerintem sokat segitene az itthoni terjedeseben (mármint a szerkesztésére gondolok), ha magyarul is meglenne az oldal. Főleg a tipusok kivalasztasa okoz gondot annak, aki nem beszéli annyira az angolt, esetleg a kulturat (pl. én egesz jol beszelek angolul, de van néhány kategoria, amit még szotarral sem egyszeru a magyar megfelelojere leforditani, mert mást jelent, kulturalis kulonbsegek miatt)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.